Sportnap - Ibrányi Református Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Sportnap

Európai Diáksport Napja

Iskolánk az Ibrányi Református Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium immár hagyományosan az idei tanévben is csatlakozott az Európai Diáksport Nap programjaihoz.
Az iskolánk valamennyi tanulója részt vett a megszervezett programokban. Célunk az volt, minél több új dolgokkal ismerkedjenek meg diákjaink, és közösen, de mindenki a saját képességei alapján, csapatjátékokban mozogjon és közben élményekkel telve, kellemesen elfáradva élje meg a közös játék, versengés örömét. Motivációként a pedagógusok is részt vettek a játékokban. A kezdést pontban reggel nyolc órakor kezdtük egy sportpoharas bemutatóval, majd ez után jött a vetélkedő, ahol osztályonként három-három fő vehetett részt, melyet az iskolánk aulájában rendeztünk meg.


Ezt követte a Nyíregyházi Torna Sportegyesület aerobik és férfi, női torna bemutatója, mely szintén az iskola aulájában került megrendezésre.



A bemutató után következett az akadályverseny ahol osztályonként kettő lány és kettő fiú vehetett részt, ennek helyszíne a tornaterem volt. Az akadályverseny után a már intézményünkben hagyományőrzőnek minősülő kötélhúzó bajnokság következett, ahol a kicsik és nagyok egymás ellen versenyezhettek, de minden osztály megszabott létszámmal versenyezhetett, hogy mindenki azonos esélyekkel indulhasson. Átélhettük az intézményen belüli segítségadást, egymásra figyelést, a toleranciát, hiszen a kis ötödikeseink együtt versenyeztek a gimnazistáinkkal.



A kötélhúzó verseny után, a kispályás salak labdarugó mérkőzések kezdődtek. A meccsek idő tartama 2x5 perc volt, és itt is osztályonként lehetett indulni. A csapatok 5+1 -es felállásban szerepeltethették magukat. Ezek a csapatok heterogén összetétellel álltak ki egymás ellen az iskola udvarán.


Végezetül ezeket követte a szintén hagyományőrző röplabda bajnokság, ahol a gimnazista osztályok állak ki a tanári csapat ellen. A mérkőzések 15 percig tartottak, szintén vegyes csapatösszetétellel. A mérkőzések közben a kisiskolás tanulók szurkolótáborától volt hangos az iskola tornaterme.


Összességben elmondhatjuk, hogy iskolánk minden tanulója nagyon jó hangulatú, vidám sportfoglalkozásokon vethetett részt. Bízunk benne, hogy tanulóink még inkább közelebb kerültek a sport világához és továbbra is aktívak lesznek a sportfoglalkozásokon, és reményeink szerint a testmozgás beépül a mindennapi életükbe.
A Sportnap tartalmas programjai után a 7.a osztály jó hangulatú kerékpártúrán vett részt, melynek célja az ibrányi Tisza-part volt.


Képgaléria==>

 
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz