Gimi_Oveges_Jozsef - Ibrányi Református Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Gimi_Oveges_Jozsef

Öveges József


"Az oktatás célja nem az, hogy befejezett tudást adjon,
hanem az, hogy szilárd alapot teremtsen a továbbhaladásra."


                                          



1895- ben született a Zala megyei Páka községben.
1911- ben középiskolai tanulmányait folytatva a győri bencés gimnázium után 16 évesen belépett a kecskeméti piarista rendbe.
1912- felvételt nyert a Piarista Tanító rendbe.
1915- ben jeles eredménnyel érettségizett Kecskeméten, majd a Budapesti Tudományegyetemen kezdte meg egyetemi tanulmányait, mint számtan-fizika szakos piarista tanárjelölt.
1919- ben fejezte be egyetemi tanulmányait, a Pázmány Péter Tudományegyetemen kitűnő eredménnyel tanári diplomát szerzett.
Ezt követően Szegeden tanított a piarista rendi gimnáziumban.
1920- július 10-én a piarista rend tagjaként pappá szentelték.
1922- től Tatán oktatott a piarista rendi gimnáziumban.
1924- 1930 között Vácott folytatta tanítói tevékenységet a rendi gimnáziumban.
1929- ben írta első könyvét, melyet egy külföldi író művének hatására készített el Időjóslás - időmeghatározás címmel. A kiadók nem bíztak a sikerben, ezért Övegesnek kétezer előfizetőt kellett összegyűjtenie. Hirdetőplakátot készített a következő felirattal: "Adja el az esernyőjét, és vegye meg Öveges József: Időjóslás - időmeghatározás című könyvét!"
1930- 1940 között ismét Tatán tanított a piarista rendieknél.
1936- 1937. évi Évkönyvében található a mester egyik fontos és kiemelkedő műve a Fejezetek egy tanári noteszból címmel.
Ebben a diákokhoz szól, nekik mondja el gondolatait, megfigyeléseit.
1939- ben két műve jelent meg Kis Fizika címmel.
1940- től Budapesten tanított a piarista rend gimnáziumaiban.
1946- 1947 között a Közgazdasági Egyetem Tanárképző Intézetében a fizika megbízott előadója.
1948- ig a Közgazdasági Egyetem Tanárképző Intézet kinevezett tanára.
1948- 1955 között a Budapesti Pedagógiai Főiskola tanszékvezető tanára.
1948- ban Kossuth-díjat kap munkássága elismeréséül.
1953- tól több mint negyedszázadon át az "Élet és Tudomány" című hetilap szerkesztő bizottsági tagja volt.
1955- ben a Budapesti Pedagógiai Főiskola megszűnésekor saját kérésére nyugalomba vonult.
1958- ban a Miskolci Nehézipar Műszaki Egyetem meghívta tanszékvezető egyetemi tanárnak. Ezt - saját szavaival - a következők miatt utasította vissza:

"A megtisztelő felhívást - őszinte fájdalmamra - nem fogadhattam el, mert ez akadályozott volna abban, hogy könyveimen, a rádióban, a televízióban akkoriban kibontakozó adásaimon keresztül olyan mértékben lehessek a "nép tanítója", mint szerettem volna."
1958- tól a Magyar Televízió 100 kérdés című műsorának főszerkesztője volt.
135 alkalommal szerepelt nagysikerű sorozataival.
Szórakoztatva mutatta be játékos, a jelenségek lényegének megértését segítő kísérleteit, s a magyarázat közben maga is fellelkesült.
Hitt az élő szó hatásában, a tanári magyarázat erejében. Mindig a közönség helyébe képzelete magát, csak azt mondta el, amit maga is szívesen hallott volna.
Színészi fogásokkal fűszerezte mondanivalóját.
Csak olyan kísérletet mutatott, amelyeket a nézők bármelyike utánozhatott otthon.

A rádióban 256 előadást tartott.

Népszerűvé vált, a "fizika varázslójának" nevezték.
Könyveivel, cikkeivel, rádió- és televíziós sorozataival a médiában történő természettudományos ismeretterjesztés megalapozója volt.
1962- ben Bugát emlékérmet kapott.
1964- ben Tata városa díszpolgárává választotta.
1976- ban az Eötvös Lóránd Fizikai Társulat által alapított kitüntetést, a Prometheusz érmét első ízben Öveges Józsefnek ítélték oda a fizikai ismeretterjesztésért.
1979- szeptember 4-én, Budapesten hunyt el.

Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz