Erdely - Ibrányi Református Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Erdely

Erdélyben jártunk

Intézményünk 7. osztályos tanulói 2023. május 8-12. között Erdély legjelentősebb helyszíneit barangolta végig. Az utazás a Határtalanul program keretei között valósulhatott meg. Köszönet érte a programot elindítóknak és működtetőknek.
Jártunk többek között Kolozsváron Mátyás király szülőházánál, a nagykárolyi Károlyi-kastély angolparkjában, Zilahon felkerestük a 20. század egyik legjelentősebb magyar költőjének, Ady Endrének egykori iskoláját. Itt egy versével emlékeztünk meg az alkotóról.
Kirándulásunk egyik állomása volt Marosvásárhely, ahol megtekintettük a belvárost, ill. a Kultúrpalotát és a Bolyai-szoborcsoportot. Gyönyörködhettünk a Tordai-hasadékban és felelevenítettük az ehhez kapcsolódó mondát. Szovátán sétáltunk a Medve-tó partján és megkóstolhattuk Erdély jellegzetes édességét, a kürtőskalácsot.
Ellátogattunk a felsősófalvai iskolába is, ahol intézményünk ajándékait adtuk át az ottani diákoknak.  Majd Parajdra értünk, ahol a sóbányába mentünk le. Ezután megcsodáltuk a Gyilkos-tavat és a Békás-szorost.
Szálláshelyünk Farkaslakán volt, ahol megkoszorúztuk Tamási Áron síremlékét. Majd „felfedeztük” Székelyudvarhelyt s utána borvizet kóstoltunk Homoródfürdőn. Meglátogattuk Szejkén Orbán Balázs emlékhelyét is, láttuk a csodálatos székelykapukat.
Átkeltünk a Hargitán, és Csíksomlyón megtekintettük a kegytemplomot és a hegynyerget.
Segesváron a mesés óvárosban megnéztük az Óratornyot, az evangélikus templomot és felsétáltunk a diáklépcsőn. Utazásunk végén Fehéregyháza határában megkoszorúztuk a 200 éve született Petőfi Sándor emlékművét (feltételezett elestének helyén áll).
Természetesen sokat beszélgettünk Erdély helyzetéről, szépségéről, a terület államhatáron kívüli elhelyezkedésének történelmi okairól.
Felejthetetlen, élményekben gazdag utazásunk volt a gyönyörű Erdélyben, Csaba királyfi hazájában.

                                                                Kovácsné Fekete Krisztina
                                                                        történelemtanár


Erdélyben jártunk
Határtalanul! Erdély

pályázatnak köszönhetően tanulmányi kiránduláson vettek részt Erdélyben.
A pályázat célja a magyar-magyar kapcsolatok építése, a magyarországi köznevelési intézményekben nappali rendszerű oktatásban részesülő diákok külhoni magyarsággal kapcsolatos ismeretei bővülésének elősegítése, a nemzeti összetartozás erősítése.
Fogadják szeretettel a gyerekek beszámolóját.

Csodás élményeket és remek pillanatokat élhettünk át ezen a napsütéses időjárással megáldott héten. Izgalmas volt átlépni az országhatárt, többen közülünk életükben először tették meg.
Útvonalunk Ibrány – Nagykároly – Érdmindszent – Zilah – Kolozsvár – Torockó – Torda –Marosvásárhely – Bözödújfalu – Szováta – Korond – Felsősófalva - Parajd - Gyilkos-tó - Békás-szoros – Szejkefürdő – Farkaslaka – Székelyudvarhely – Csíksomlyó – Fehéregyháza - Segesvár volt. Torockón egy éjszakát töltöttünk, majd a következő három éjjel Korondon pihentünk meg.
A harmadik nap reggelén ellátogattunk a magyar tanítási nyelvű  Székely Mózes Általános Iskolába, ahol Miklós Attila tanító úr szívhez szóló, kedves szavai sokáig kísértek minket. Az ottani diákok megható műsorban részesítettek bennünket, melyben fülünknek ismerős énekek is felcsendültek. Mi hasonlóképpen verssel, énekkel háláltuk meg kedvességüket. Fantasztikus volt látni, hogy milyen boldogsággal fogadnak minket a körülményeikhez képest.
Ezeket a szép helyeket Bandi bácsi az idegenvezetőnk mutatta meg, aki székely szavakat tanított nekünk és minden nap volt néhány székely vicce is, melyekre Zsolti bácsi, a buszsorfőrünk nagyon lelkesen reagált. Felejthetetlen, hogy milyen szeretettel fogadtak minket a szállásokon, hiába volt hideg némelyik éjszaka, a boldogságunk mindent felülmúlt.
Köszönjük, hogy Puskásné Ördög Vivien és Szilágyiné Csabai Beáta kíséretében mehettünk el és épségben érhettünk vissza családjainkhoz, csodás élménybeszámolót tartva szüleinknek. Köszönjük, hogy ez az öt nap örök emlék maradhat.
Csajbók Kinga
Hegedüs Lilla
Szász Vanda

Határtalanul 7. osztály Erdély 1.nap
Határtalanul 7. osztály Erdély 2.nap
Határtalanul 7. osztály Erdély 3.nap
Határtalanul 7. osztály Erdély 4-5.nap
Erdélyi élménybeszámoló

A Határtalanul pályázat keretében az Ibrányi Református Óvoda,Általános Iskola Gimnázium és Kollégium három osztályának tanulói közül negyven fő és négy kísérőtanár vett részt az élményekben gazdag nagy erdélyi körutazáson 2022.május 23-27. között.
Nagy izgalommal vártuk az indulás napját.
Korán reggel indultunk iskolánktól,a határt Vállaj településnél léptük át. Első megállónk Nagykárolyban a Károlyi kastélynál volt. Megtekintettük Ady Endre szülőfaluját és egykori gimnáziumát .Kolozsváron városnézésen vettünk részt ,ahol a jó időben fagyizhattak diákjaink. A torockói szállás következett.
Második nap a Tordai-hasadékot tekintettük meg, majd Marosvásárhely nevezetességeit csodáltuk meg. Szovátán nagyot sétáltunk a Medve-tó körül, ezt követően a korondi száláson pihentük ki fáradalmainkat.
A harmadik nap testvériskolai program következett Korond Felsőfalván, ahol rövid műsorral fogadtak a kedves gyerekek. Ezt ajándékokkal, kedves verssel és énekkel köszöntük meg.
Az utunk során eljutottunk Parajdra, ahol a Kárpát-medence egyik legfontosabb sólelőhelye található. Különbusszal lehetett bejutni a föld alatti hatalmas üregbe. Nagyon sok
lépcsőn át vezetett az út a több teremből álló sóbányába. Ezeket a termeket sósziklába vájt járatok kötik össze. A levegő érezhetően tiszta volt.
Aztán Erdély egyik legszebb részéhez értünk, a Békás-szoroshoz és a Gyilkos-tóhoz.
Többszáz méteres sziklafalakat és közte kanyargó kristálytiszta tavat képzeljetek el! Igazán bámulatos látvány volt.. A Gyilkos-tónál is jártunk. Gyönyörködhettünk a környező táj szépségeiben.
Negyedik nap Farkaslakán tisztelegtünk Tamási Áron síremléke előtt. Következő állomásunk Székelyudvarhely volt, ahol belvárosi sétát tettünk. Ezt követően Máréfalván Székely kapukat csodálhattunk meg. Homoródfürdőn ásványvizet kóstolhattunk meg. Csíksomlyón a Kegytemplomot néztük meg, ahová kanyargós túra útvonal vezetett. Esténként a hegyoldalban medvelesre mentünk.  Ezen túrákon jókat beszélgettünk, kacagtunk.
A szálláson lehetőség volt röplabdázni, kártyázni.
Az utolsó ötödik napon a bőséges reggelit követően elköszöntünk vendéglátónktól .A hazaút során koszorút helyeztünk el Petőfi Sándor síremlékénél, megtekintettük Segesvár belvárosát. A vállaji határátkelést követően iskolánk előtt mindenkit boldogan öleltek meg a szülei.
Utunk során kb.1700 kilómétert tettünk meg és rengeteg élménnyel gazdagodtunk.

Haluska Adrienn Alexandra



Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz